2012. november 30., péntek

A csapattagok egymással párbajoznak - 2. rész

A második részben is 6 páros lépett a"ringbe" és ugyanúgy 6 versenyzőnek kellett búcsúznia illetve 6 jutott tovább, mint az első részben. A Mestereknek nehéz a döntés.....

Malek Andrea versenyzői:

Fülledt hangulatú, boszorkányos duett

Schweitzer Dóra és Gyurki Beatrix produkciója: Videó

„Mind a ketten boszorkányok vagyunk, gondoltuk, hogy egymással kell majd párbajoznunk” – mondta Schweitzer Dóra és Gyurki Beatrix, tehát nem érte őket meglepetésként Malek Andrea döntése. A két karaoke királynőben nem csak a munkájuk közös, hanem a hangszínűk és – ahogy ők jellemezték – a beteg humoruk is. A közös éneklésre már ekkor terápiaként tekintettek, a másik korlátainak ledöntésében igyekeztek segíteni, hogy minél ütősebb produkciót hozzanak létre.

A próbák azonban egyáltalán nem voltak feszültségmentesek. A lányok úgy érezték, hogy Anastacia slágere meghaladja a képességeiket, hiszen a dalban két oktávot kellett kiénekelniük tisztán, fejhang nélkül. Ráadásul Andi és a koreográfus, Túri Lajos szexis csípőmozgásokkal tűzdelt koreográfiát képzelt el számukra, amihez eleinte egyiküknek sem fűlött a foga. Mesterük nem finomkodott velük: határozottan, mégis megértően próbálta kibányászni a lányokból a bennük rejlő „dögöt”, hogy minél hitelesebb és lendületesebb előadás születhessen. A külsejével folyton elégetlenkedő – és ezért aztán mindig ezzel poénkodó – Beát is próbálta meggyőzni arról, hogy ő igenis egy vonzó csaj.

Produkciójuk végül jól sikerült, a ringben mindketten igazi szexbombává alakultak, ám egyik Mestert sem győzték meg száz százalékosan. Sok hamis hangot hallottak, amit a két lány izgulásának tulajdonítottak. Andi végül nehezen, de Dóri mellett döntött.

A színpadról lejövet is alig hitte el, hogy ő folytathatja a versenyt, hálás volt a megelőlegezett bizalomért. Úgy érezte, keményen megdolgozott a sikerért és már előre félt visszahallgatni a produkciót. Bevallotta, hogy nagyon izgult és hogy a megbeszéltekhez képest nem minden úgy alakult, ahogy kellett volna, ezért aztán ügyesen kellett improvizálnia.

Bea nyugodtan, beletörődve mesélt a V Riporternek: elmondta, hogy már a felkészülés során is számos olyan dolog történt, amiben ő bizonyult gyengébbnek. Úgy érezte, nem sikerült eggyé válnia a dallal, holott az erőssége ebből fakad. A Voice színvonalát nem tudta pár hét alatt beérni és megugrani, elfogadta, hogy Andi inkább Dórival szeretne tovább dolgozni. Mestere pontosan érezte a félelmeit és tudja magáról, hogy ezek könnyen bajba sodorhatják. Most is ez történt, de tanulni szeretne a kudarcból és az éneklést sem hagyja abba.


Kőhegyi Dávid könnyes búcsút vett

Torzsa Gabi és Kőhegyi Dávid produkciója: Videó

Örömmel fogadta Mesterük döntését a két visszahúzódó énekes, bár nem számítottak arra, hogy így alakul majd a párosítás. Torzsa Gabinak nagyon szimpatikus volt a kezdetektől Kőhegyi Dávid, könnyen megtalálták a közös hangot. Dávidnak csak egy kívánsága volt, hogy ne kerüljön össze a többi Dáviddal (Nádor és Schwartz), mivel őket régóta ismeri és követi a pályájukat. Közös bennük Gabival, hogy inkább az alternatív vonalat kedvelik a zenén belül, ezért is örültek a választott Heaven Street Seven számnak.

Eleinte feszengtek a próbákon és bizony szokniuk kellett a környezetet, feszültséget keltett bennük a versenyhelyzet. Andi főleg a magabiztosságukat próbálta erősíteni, Gabinak nem volt könnyű azonosulni a dallal sem. Dávidnak nem volt ilyen problémája, hiszen bevallotta: jó párszor volt már olyan helyzetben, amikor nagy reményekkel telve szerelmes lett, de nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt elképzelte. Rengeteget foglalkozott a dallal, igyekezett minél pontosabban felépíteni, színesebbé tenni. Gabi a próbák ideje alatt sokszor elbizonytalanodott, és még vasárnap reggel sem félt Mesterét felkeresni, hogy segítséget kérjen tőle. Andi nagyon készséges volt és arra bíztatta, próbáljon meg minél inkább kinyílni.

Produkciójuk közben a Mesterek végig mosolyogtak, a két fiatalnak sikerült kellemes hangulatot teremteni a stúdióban, Andi is végig bólogatott. Bár Caramelnek nagyon tetszett Dávid hangja, mégis Gabi dögössége mellett tette le voksát. Misi is Gabit vitte volna tovább. Somló Tamásnak viszont Dávid jött be jobban, de a döntés persze nem rajtuk állt. Mindkét versenyző sokat fejlődött, ezért még nehezebb volt a döntés Andi számára, aki végül Gabi nevét mondta ki. A Mester remélte, hogy ezzel nem szegi majd kedvét Dávidnak...



A húszéves lány elképesztően boldog volt, alig tudott megszólalni. Bevallotta azt is, hogy nagyon félt Dávidtól, mert szerinte nagyon jól bánik a hangjával. Borzasztóan megszenvedett a dal üzenetével is, mert bár most boldog párkapcsolatban él, nem szívesen emlékszik vissza korábbi csalódásokra.

Dávid szomorúan, könnyeivel küszködve vett búcsút a versenytől, nagyon jól érezte magát.
Ugyanakkor már alig várta, hogy ismét minden idejét a zenekarának szentelhesse, egyedül ez vigasztalta. Gabival ellentétben benne nem volt bizonytalanság a dallal kapcsolatban, sokat segített a lánynak leküzdeni az akadályokat. „Az a baj, hogy mindig a szívem után megyek” – mondta. Szerinte Gabi sokkal jobb részeket énekelhetett a dalban, ám sem rá, sem Andira nem neheztel emiatt – ő is hibázott és elismerte, hogy voltak hamis hangok.


Caramell versenyzői:

Nem utoljára énekelt együtt Sudár Anita és Fatima

Mohamed Fatima és Sudár Anita produkciója: Videó

Mohamed Fatima és Sudár Anita között már a kezdeteknél egyértelmű szimpátia alakult ki egymás iránt, a párosításra várakozva is egymással beszélgettek. Fatima szerint hasonló a lelki alkatuk, ezért nehezen vette tudomásul, hogy azzal kell párbajoznia, akit a legjobban szeret. Anita is drukkolt azért, hogy ne egymást kapják és még sokáig tudjanak együtt dolgozni. A választott daluknak viszont örültek, amit egy igazán különleges hangszereléssel tettek egyedivé.

A két tapasztalt énekesnő nagyon gördülékenyen tudott együtt dolgozni, az angol kiejtésben Fatima segítette Anitát. Mindketten maximalistának tartják magukat, hasonlóan Mesterükhöz, Caramelhez, így a próbákon egy perc lazsálás sem volt, mindig a legjobbat szerették volna kihozni magukból. Caramelt egyébként már ekkor is a hideg rázta, annyira élvezte két versenyzője előadását.
Az előadásuk fantasztikusra sikeredett, hatalmas tapsot kaptak, a Mesterek is imádták őket. Már ekkor látszott a lányok arcán a feszültség, nem is saját magukat, hanem sokkal inkább a másikat féltették. Somló Tamás, Malek Andi és Mező Misi szerint Fatima volt a jobb. Caramel ismét nehéz döntés előtt állt, egyiküket sem szerette volna kiejteni – végül a kiválóan rappelő Fatima mellett döntött.

„Nem szabad sose feladni, mindig előre, sose hátra” – mondta Fatima Anitának, miután először találkoztak a sorsdöntő fordulat után. A két lány boldogan ölelgette egymást – boldogan, mert úgy énekeltek, ahogy azt előre eltervezték, és mert tényleg jól érezték magukat közben. Már ekkor a következő közös munkájukat tervezgették, mindenképpen szeretnék tartani a kapcsolatot, egy közös vacsorát már meg is beszéltek. Anita úgy tűnt, nincs elkeseredve: folyamatosan mosolygott és csillogó szemmel beszélték át a produkciót. Bár nem nagyon emlékezett arra, hogy pontosan mi történt a színpadon, annyira elragadta a dal. Örült annak, hogy Misivel ellentétben Caramel látta és érezte benne a küzdeni akarást – „Valahogy amikor annak a palinak az ember a szemébe néz, akkor látni azt, amit érez” – mondta és ezzel Fatima is egyet értett. Anita örült annak, amit látott, nem is igazán tudta kiesését kudarcnak értékelni, bár hitt a tündérmesében és bízott Caramelben.
Fatima meghatottan mesélt a V Riporternek: egy óriási ajándéknak tartotta, hogy Anitával együtt énekelhetett, ritka nagy kincsnek tartja a pécsi énekesnőt és biztos volt benne, hogy nem utoljára énekeltek együtt…


A nehézségeket legyőzve tarolt Burai Krisztián és Henderson Dávid

Burai Krisztián és Henderson Dávid produkciója: Videó

Furcsa párost hozott össze Caramel: a tapasztalt énekes, dalszerző-producer Burai Krisztiánnal a kamasz Henderson Dávidnak kellett párbajoznia. A Meghallgatáson találkoztak először és elegyedtek beszédbe – ez Krisztián számára meg is nehezítette a dolgot, mert elmondása szerint szándékosan nem alakított ki kapcsolatot csapattársaival, kivéve Dávidot… Nagyon lelkizősnek tartja magát, ezért versenyezni sem szeret – a fiatal srác ezzel szemben még nem is akart arra gondolni, mi lesz utána: egy átütő produkciót szeretett volna létrehozni.

A kapott dal mindkettejüknek kihívást jelentett: keménynek érezték a próbákat, kicsit félve és stresszesen indultak neki a közös éneklésnek. Mesterük, Caramel még több gyakorlásra buzdította őket és nagyon össze kellett szedniük magukat. A felkészülést ráadásul Dávid betegsége is megnehezítette, komoly torokgyulladása volt és magas láza. A nagy tét miatt mindketten izgultak és csakis tökéletes produkcióval akartak kiállni a közönség elé.

Nehézségek árán, de végül sikerült nekik: elsöprő sikert arattak, a közönség állva tapsolt. A mindig kritikus Malek Andrea szerint is nagyon mély és tartalmas volt Dávid és Krisztián előadása, de előbbit jobbnak érezte. Somló Tamás is Dávid mellett emelt szót, szerinte akár ő lehet Magyarország hangja. Ezzel Misi is egyet értett és hosszas tépelődés után Caramel is Dávid nevét mondta.

A fiatal srác Caramel bizalmát érzi a legnagyobb ajándéknak, és közben már alig várta, hogy az élő showkban még többet mutathasson magából.
A régóta a zeneiparban dolgozó Krisztiánt nem először éri kudarc – nehezen viselte kiesését, de elismerte Dávid tehetségét. Az egy percig sem fordult meg a fejében, hogy feladja: tovább fog küzdeni azért, hogy saját dalait előadhassa és sikeres előadó legyen.

Mező Misi versenyzői:

Teljes extázisba került Gyöngyösi Tamás

Gyöngyösi Tamás és Modor Miltiádész produkciója: Videó

Tűz és víz, lazaság és precizitás, olykor nyegleség és merevség – különös párost hozott össze Mező Misi, aki Gyöngyösi Tamást és Modor Miltiádészt eresztette össze. A két srác ennek ellenére hamar összehaverkodott, kölcsönösen jófejnek tartották egymást. Miltiádész bevallotta – és ezzel kivívva a V Riporter ellenszenvét – hogy a Beatles soha nem állt hozzá nagyon közel, ezért aztán kőkemény munka lesz számára a dal megtanulása. Nagyon nem szerettek volna egymás ellen harcolni, de ha már így alakult, úgy döntöttek egy hatalmas bulit csapnak a színpadon.

Tamás nem hazudtolta meg magát: játékként fogta fel az előadást és nem is volt hajlandó a kiesés tragédiájára gondolni. Izgatottan várta a zenekarral közös próbát és úgy érezte, nagyon jól inspirálják egymást Miltiádésszal, jól kiegészítik egymást. Miltiádész is egyet ért ezzel, nagyon jól érezte magát a közös munka során. Misinek is tetszett a két srác hozzáállása, hogy társként gondoltak egymásra, és szorgalmasan gyakoroltak.

Produkciójuk tényleg elsöprő volt, óriási hangulatot teremtettek. Ennek ellenére nem minden Mester volt elégedett. Caramel úgy fogalmazott, bár Miltiádész jobban énekelt, Tamás a különlegesebb. Andi is Miltiádészt vitte volna tovább, Somlóval ellentétben, aki szerint druszájában jóval több van. Misi nehezen, de szintén mellette dönt, nagyon hisz benne – Tamás pedig kicsattanó örömmel fogadta a hírt, körbejárt a ringben és Miltiádészt is megtapsolta. Bár nem lesz könnyű dolga: Misi komoly elvárásokat támasztott vele szemben, amiket ha nem teljesít, "repülni fog".

Ezek ellenére Tamás még a V Riporter elé kerülve is alig tért magához, ám csalódott volt: nem érezte jónak a produkciójukat. A színpadon ismét extázisba került, és alig emlékezett arra, hogy mi is történt valójában velük. Szeretné megfontolni a Mesterek kritikáit és bebizonyítani, hogy igenis komolyan veszi ezt a versenyt. Azt viszont nem tudja, hogy Malek Andrea miért fél tőle – szerinte megbízhatatlannak tartják és talán a lelkében lévő rendetlenséget érezheti. Saját forradalmárságát igyekszik keretek közé szorítani a Voice-ban, hiszen ez most ez a legfontosabb számára.

Miltiádész ezúttal nem győzött: ám ezt úgy tűnt, egyáltalán nem bánja és csupa pozitív dolgot nyilatkozott párbajtársáról. „Lehet, hogy én őrültnek látszom, de az igazi őrült te vagy” – mondta neki Tamás még a próbák során és úgy érezte, a színpadon tényleg sikerült megőrülnie. Szerinte ketten sokkal nagyobb bulit csináltak, mint anno a Beatles – abban pedig nem kételkedett, hogy ez Tamásnak jobban áll. Szerinte az ő pontos, szorgalmas, törekvő személyisége egyszerűen nem illik bele a mai világba…


Somló Tamás versenyzői:

Tesztoszteron feszítette szét a ringet

Perutek Jánost és Weisz Viktort produkciója: Videó

Két egykorú, erős, karakteres férfi csapott össze Somló csapatából: Perutek Jánost és Weisz Viktort komoly kihívás elé állította Mesterük. Viktor bevallotta, eszébe sem jutott, hogy férfi partnert kap, azt hitte, majd egy hölggyel kell duettet énekelnie. Mindketten elismerő szavakkal szóltak a másikról és már akkor tudták: itt kő kövön nem marad. Somló dalválasztásával is elégedettek voltak, alig várták, hogy az Embertelen dal ütemeire teljesen megőrülhessenek a színpadon. Ugyanakkor kicsit féltek is, hogy Somlónak kell énekelniük egy LGT dalt, amit ráadásul mindenki kívülről fúj…

Peru és Viktor eleinte kerülgették egymást, mint macska a forró kását, ennek ellenére röpködtek a poénok és dübörgött a rock ’n roll. Mesterük nem sok, ám annál hasznosabb tanáccsal látta el őket, de főként arról beszélgetett a két előadóval, hogy anno számukra mit jelentett ez a dal. Peru egyetlen dologtól tartott: még soha nem énekelt duettben, nem is nagyon kedveli, komolyan meg kellett birkóznia a műfajjal.

A produkciójuk elsöprő erejű volt, a tesztoszterontól majd’ szétrobbant a ring! Caramelhez Viktor előadása állt közelebb, Andi és Misi is őt szerette volna tovább vinni. Somló nehéz szívvel, de Viktort választotta.

Peru a kezdetektől komoly ellenfélként tekintett Viktorra és utólag azt is bevallotta, hogy komolyan tartott a daltól. Egyébként sem gondolta, hogy barátok lesznek, szerinte a zenéhez és más dolgokhoz is teljesen különböző módon állnak hozzá. Nagyon tiszteli Somló Tamást, amiért soha, egyikükkel sem éreztette, hogy kit favorizál és azt is látta rajta, hogy napok óta tipródik. A mindig vidám egykori boxoló nem volt elkeseredve, bár kétség kívül csalódott volt: nagyon szeretett volna továbbjutni, hiszen nagyon jól érezte magát a Voice csapatában. A zenélést nem hagyja abba, egyre több lehetőségük akad bandájával.

Élete legnehezebb három perceként élte meg a Párbajt a győztes Viktor, aki mérhetetlen alázattal állt hozzá végig az előadáshoz. Méltó ellenfélnek tartotta Perut, hiszen neki sokkal nagyobb gyakorlata van a zúzásban és ahogy fogalmazott, a csillagokat is leénekli. Nem érezte nagyon magáénak ezt a stílust, ezért rettenetesen oda kellett raknia magát, hogy végül megállja a helyét – a Mesterek szerint sikerült.


Forrás: tv2.hu

2012. november 23., péntek

A csapattagok egymással párbajoznak - 1. rész

A Mesterek párokat válogattak össze és az egyiknek távoznia kell, a döntést a Mester hozza meg, ami egyiknek sem könnyű feladat.

Ma este 6 versenyző jutott tovább

Malek Andrea versenyzői:

Érzékeny búcsút vett a Voice-tól Abodi Nagy Blanka 

Abodi Nagy Blanka és Schwartz Dávid  produkciója: Videó

Abodi Nagy Blanka és Schwartz Dávid is egyetértett Mesterük döntésével, valóban hasonló karaktereknek tartják magukat és örültek, hogy együtt dolgozhattak. Dávid szerint Andi a dalválasztással is beletrafált, aki egy igazán mély, tartalmas Katona Klári számot szánt két legérzékenyebb versenyzőjének.

A Mester különleges módszerekkel kezdett bele versenyzőinek felkészítésébe: először elszavaltatta velük a szöveget, az ének csak eztán következett. Hasznos instrukciókkal látta el tanítványait és különösen fontosnak tartotta, hogy versenyzői pontosan megértsék, átéljék a dalt. Blanka először ijesztően nehéznek érezte a feladatot és Dávidnak is beletelt egy kis időbe, amíg ráérzett a dal valódi ízére. Kettejük között a kezdetektől megvolt a harmónia és még a színpadra lépés előtt megfogadták, hogy alakuljon bárhogy is az este, ők ketten továbbra is tartani fogják a kapcsolatot.

Előadásuk senkit sem hagyott érintetlenül, valóban sikerült teljesen egymásra hangolódniuk, így szinte tökéletes teljesítményt nyújtva – bár Andi szerint a próbán jobbak voltak A Mesterek azonban erősebbnek, magabiztosabbnak érezték Dávidot és Andi is úgy döntött: őt viszi tovább – Blanka arcán őszinte öröm látszott, a lány tényleg örült Dávid sikerének.

Ugyanakkor szomorúan vette tudomásul, hogy nem folytathatja tovább a versenyt. Mosolyogva, de könnyes szemmel mesélt a V Riporternek csalódottságáról, hogy mennyi embernek szeretett volna bizonyítani. A történtek után úgy érezte, nem fog többé próbálkozni tehetségkutatókkal vagy énekversennyel. Bevallotta azt is, hogy az első perctől fogva nagyon félt Dávidtól: már az első próbájukon is úgy érezte, hogy a fiú sokkal előrébb van nála szakmailag és rengeteg energiát beleölt abba, hogy behozza vélt vagy valós lemaradását. A kudarc ellenére az éneklést nem adja föl, hiszen – ahogy fogalmazott – anélkül nem tud élni.



Caramell versenyzői:

Összecsaptak a szőke ciklonok

Bokor Marianna és Karai Anna  produkciója: Videó

Valódi pankrációnak lehettek tanúi a Bokor Marianna és Karai Anna párbaján résztvevők. Caramel két versenyzője elképesztő energiákat mozgatott meg és valósággal szétfeszítették a ringet.

A két lány sejtette, hogy egymással kell majd megküzdeniük, így nem érte őket váratlanul Mesterük párosítása. A szőkeségek extremitásukkal, vagányságukkal, olykor vadócságukkal tűntek ki a csapatból, ezért már akkor erős harcra számított mindenki. Alig várták, hogy a zenekarral együtt megőrülhessenek és kiereszthessék a valódi énüket. A két lány egyébként pont fordítva működik: míg Anna a magánéletben inkább visszafogottabb, addig a színpadon teljesen bevadul – Mariann pedig ennek pont az ellentettje. Mégis úgy érezték, hogy egymást erősítik, spanolják az előadás közben.

A színpadra lépéskor mindkettejükön látszott az izgalom: Anna befelé figyelt, koncentrálni próbált, míg Marianna mosolyogva kacsingatott ki a zenekarra. A dalt Marianna kezdte, majd Anna is berobbant és természetesen a szinte már védjegyévé váló hörgések sem maradhattak el. Közös produkciójuk valóban lehengerlő volt, a Mesterek sem az énekhangjuk, sem a küllemük mellett nem tudtak elmenni szó nélkül. Bár Andi és Misi is Mariannát vitték volna tovább, Caramel hosszas hezitálás után mégis Anna mellett döntött.
A lány boldogan vette tudomásul, és az üvöltözéstől-hörgéstől a továbbra sem szeretne megválni, ha a dal úgy kívánja.

Mariannát viszont láthatóan megviselte a kiesés: a szókimondó lány egyáltalán nem fogta vissza magát, amikor a V Riporternek kellett beszámolnia érzéseiről. Értetlenül állt a döntés előtt és fogalma sem volt, mi hiányozhatott az előadásából.


Boldogság és keserűség – Klaudia egyik szeme sírt, a másik nevetett

Nguyen Anh Quan és Solt Klaudia produkciója: Videó

Két nagyon szerethető fiatal csapott össze Caramel csapatában, ezzel elkerülhetetlenül is választania kellett a szegény sorsú lány és a vietnami származású fiú között.

Quan nagyon örült Mestere dalválasztásának, hiszen imádja Lykke Li számát – ahogy alkalmi ellenfelét, Klaudiát is. A két énekes sokat beszélgetett, nagyon összebarátkoztak, és hideg zuhanyként érte őket az, hogy egymás ellen kell küzdeniük. Ugyanakkor örültek is, hogy együtt dolgozhattak, közös barátságukból egy jó produkció születését várták.

Egy percig sem kételkedtek abban, hogy sikerül egy igazán színvonalas és különleges előadást létrehozniuk. Mesterüket is beszippantották a jó hangulatú próbáik, nagyon örült annak, hogy tanítványai ennyire szeretik, támogatják egymást, ő maga is barátként viszonyult hozzájuk. A próbákon fegyelmezetten követték Túri Lajos koreográfus utasításait, Caramel pedig büszkén figyelte őket.

Produkciójuk fantasztikusan sikerült, a Mestereket lenyűgözte a két fiatal énekes: Andi és Somló Klaudia mellett tette le voksát, míg Misi inkább Quant tartotta volna bent. Caramel hosszas hezitálás után szintén utóbbi mellett döntött.

Quant olyannyira megviselte barátnője kiesése, hogy saját továbbjutásának is alig tudott örülni. Hosszasan ölelkeztek a színfalak mögött és még a lány próbálta meg vigasztalni és bíztatni, hogy bátran örüljön.

Klaudia egyik szeme sírt, a másik nevetett: őszintén örült barátja sikerének, ugyanakkor persze szeretett volna továbbjutni is. Megígérte, hogy az élő adások alatt végig ott lesz Quan leglelkesebb szurkolójaként és mindenben támogatni fogja. Nem keseredett el és már pár perccel kiesése után is azon gondolkodott, hogy jövőre is indulni fog...


Mező Misi versenyzői:

Veres és Fehér: "zenei atombomba" robbant! 

Veres Mónika és Fehér Adrienn produkciója: Videó

Két vérprofi énekesnő, fergeteges hangulat, elképesztő hangok – már amikor Mesterük, Mező Misi egy párba állította őket, akkor mérget vehettünk arra, hogy unatkozni senki sem fog. Misi igazságos szeretett volna lenni és bármennyire is fájt már előre megválni az egyik kiváló hangtól, úgy gondolta csak úgy lehet fair, ha a két tapasztalt énekesnő egymás ellen küzd meg.

A helyzet pikantériáját az adta, hogy Mónika és Adrienn nem olyan régen énekelték el párbajdaluk, a Freedom című szám magyar változatát – csakhogy nem ellenségekként, hanem vokalistaként. Kölcsönösen szeretik és tisztelik egymást, jó párszor dolgoztak már együtt, ezért aztán nem is szívesen gondoltak arra, hogy csak egyikük folytathatja majd a versenyt…

Ennek a párosnak volt kétségkívül a legnehezebb dolga is, hiszen Fehér Adrienn szinte az utolsó pillanatban érkezett csak meg: együttesével ugyanis egy tajvani világversenyen vettek részt, ahonnan az első díjjal tértek haza. Mónikával és a stábbal Skype-on tartották a kapcsolatot, a zenekarral közösen csak egyszer tudtak próbálni. Adrienn az időeltolódás miatt egyáltalán nem érezte magát fáradtnak, amit azzal indokolt, hogy rengeteg sikerélmény érte, ami felpörgette. A két énekesnő végig nagyon jól kijött egymással, visítva tudtak együtt nevetni és még a színpadra lépés előtt is alig mertek egymásra nézni, nehogy elröhögjék magukat.

Mesterüknek, Misinek az egyik legnehezebb döntést kellett meghoznia, amikor Adrienntől megvált: Mónika könnyekben tört ki. Adrienn elmondta, egyedül attól félt, hogy a fáradtságtól és a feszültségek feloldódásától elveszíti majd az önuralmát és hisztérikus sírás vagy nevetés ragadja el. De ennek pont az ellenkezője történt: hihetetlen higgadtság lett úrrá rajta. Kiesése sem keserítette el: sok szálon fut az élete és szerinte „ellenfelének” nagyobb szüksége volt arra, hogy továbbjusson. A harcot nem is vele vívta, hanem saját magával: hogy ne az érdekelje, hogyan ítélik meg, mit mondanak róla. Az elmúlt években rengeteg nehézséggel találkozott, ám rádöbbent, hogy a rossz érzések elengedésével hihetetlen magasságokba tud eljutni.

Mónika bevallotta, nagyon tartott a párbajhelyzettől, hiszen nem tudhatta, hogyan fognak majd viselkedni egy ilyen helyzetben. Azonban egy percig sem akarták lesöpörni egymást: emlékezetes pillanatot szerettek volna létrehozni, ami minden kétséget kizáróan sikerült: sokáig fogjuk még emlegetni ezt a mindent elsöprő duettet…


Nagy egymásra találás és szívszorító döntés 

Agárdi Szilvi és Pál Dénes produkciója:  Videó

Agárdi Szilvi és Pál Dénes – kevesen számítottak erre a párosításra, de Misi ezúttal is az ösztöneire hallgatott. Úgy gondolta, hogy csapatának két legérzékenyebb és legvisszafogottabb tagját összeereszti, hátha egymásnak kinyílnak. Dénesben látta azt az erőt is, amivel a törékeny Szilvit elvezetheti a párbajig. Úgy gondolta, a két gátlásos énekes közös erővel lerombolhatja a maguk elé felhúzott falakat.

Dénes nagyon örült annak, hogy nem ellenfelet, hanem egy duettpartnert kapott és Szilvi is nagy lehetőségnek érezte, hogy együtt énekelhették el Nick Cave és Kyle Minouge slágerét. A próbák ennek ellenére nehézkesen indultak: egyikük sem egy könnyen oldódó típus, kicsit tartottak a helyzettől és egymástól is. Mesterük javaslatára éneklés közben megfogták egymás kezét, így sokkal könnyebb volt a másik tempóját érezni.

Mező Misi döntése beigazolódott: a legszívszorítóbb párbajon szem nem maradt szárazon, még a sokat látott stábtagok is megálltak egy pillanatra. Szilvi és Dénes olyan varázslatos légkört teremtett arra a pár percre, hogy a hatás alól senki nem tudta kivonni magát. Malek Andrea könnyezve hallgatta őket, Caramel és Somlót Tamás is meghatódott. Andi szerint csodálatosan közvetítették a női-férfi energiákat, dicsérte Dénes kitartását és érzékenységét.


Misit annyira megviselte a helyzet, hogy muszáj volt kisétálnia – friss levegőre volt szüksége. Végül úgy döntött, hogy Dénest viszi tovább, szerinte Szilvinek még sokat kell erősödnie lelkileg egy ilyen versenyhez. Mindketten szomorúan vették tudomásul Mesterük döntését, nem volt könnyű elengedniük egymás kezét…


Somló Tamás versenyzői:

Flörtölő párbajozók - Kriszta Réka Piroska kiütéssel győzött 

Kriszta Réka Piroska és Balázs Olivér produkciója:  Videó

Rengeteg keresztnév egy helyen – Kriszta Réka Piroska és Balázs Olivér duettje már csak emiatt sem volt mindennapi. Ők maguk is meglepődtek Somló Tamás különös párosításán, mindketten örültek a kapott dalnak és sikerült hamar megtalálni a közös hangot. Nem csak a dalon dolgoztak, több programot is szerveztek együtt, hogy jobban megismerjék egymást.

A sokszor távolságtartónak, zárkózottnak tűnő Rékát Olivérnek sikerült feloldania, sokat beszélgettek a próbák során is. Mesterük, Somló Tamás segítségével pedig sikerült nagyon jól felépíteniük az előadásukat, ahol a szemkontaktus és a gesztusok is fontos szerepet kaptak.

A színpadra lépés előtt mind a ketten nyugodtnak tűntek, Olivér kedélyesen hordozta végig tekintetét a ringből, Réka is igyekezett ráhangolódni a dalra. Produkciójuk alatt Malek Andrea el volt bűvölve és a többiek is láthatóan kiválóan érezték magukat. Ízig vérig férfi-nő duett volt, játékos flörtölésekkel és fantasztikus hangokkal, ám Somlónak döntenie kellett.

Kriszta Réka Piroska jutott be a legjobb 24 énekes közé, aminek természetesen nagyon örült – a maga visszafogott módján. A dal szerinte a párkeresésről szól, amiben hosszabb ideig neki is volt része, de ennél többet nem volt hajlandó elárulni…
Olivér azonban már korántsem volt olyan jókedvű, mint előtte. Elégedett volt a saját és Réka teljesítményével is, úgy érezte, hogy jól megcsinálta a dalt - ennek ellenére egy percig sem kérdőjelezte meg Mestere döntését.



Forrás: tv2.hu


2012. november 16., péntek

A Voice 6. adása

Kialakult a mezőny, jövő héten kezdődnek a párbajok!

Malek Andrea csapata egy kis gyermekes anyukával vált teljessé:

Andinak alaposan meg kellett fontolnia, hogy kinél nyomja le a gombot, hiszen már csak egyetlen embert szerezhetett csapatába. Bakonyi Zsolt, Schwartz Dávid, Abodi Nagy Blanka, Gyurki Beatrix, Schrott Péter, Veréb Tamás, Kőhegyi Dávid, Torzsa Gabi, Olasz Csaba, Schweitzer Dóra és Nádor Dávid mellé Szolnoki Dóra kerülhetett be szerencsés tizenkettedikként.

Tizenhat hónapos babáját is magával hozta a Meghallgatásra Szolnoki Dóra, akinek férje szintén a zenében találta meg hivatását. A harminckét éves anyukát családja mindenben támogatja, minden segítséget megkap ahhoz, hogy a versenyben a lehető legtovább jusson. Dóra egyébként tizennégy éve a zene szerelmese, két jazz-zenekarban is énekel. Nagy színpadi rutinja ezúttal is segítségére sietett, magabiztossága Malek Andreát is meggyőzte. Dóra alig tudta felfogni, hogy néhány hang után már hárman is megfordultak, azt gondolta, tovább kell majd küzdenie. A maximalista anyuka szerette volna azt is elérni, hogy Somló is őt akarja, annak ellenére, hogy a kezdetektől Malek Andihoz került volna legszívesebben.


Caramel a végéig a csodára várt, de megérte neki, mert megkapta - az utolsó versenyzővel lett teljes a csapata:

A legnehezebb dolga talán Caramelnek volt az utolsó Meghallgatáson: a válogatós Mesternek csapatában még három hely volt. Caramel azonban most sem elégedett meg a tökéletesnél kevesebbel, és sokszor olyan énekeseket is hagyott kiesni, akiknek a tehetségéhez nem fért kétség. Gájer Bálint, Karai Anna, Fatima, Berkes Olivér, Quan, Bokor Mariann, Burai Krisztián, Harót Balázs és Solt Klaudia mellé Sudár Anita, Péter Barbara és Henderson Dávid kerülhetett be.

Bár legszívesebben mezítláb énekel Péter Barbara, a Voice színpadán mégis szerette volna megadni a módját és elegáns magas sarkúban lépett fel. A bájos szőkeség amikor éppen nem Zorán vokalistájaként énekel, akkor ügyvédként dolgozik. Barbara nem csak csinos, hanem megfontolt is: minden eshetőséget végigjátszott a Meghallgatás előtt és azért döntött Caramel mellett, mert tőle eltanulhatná azt is, hogyan kell teljesíteni stresszes helyzetekben.

A harmincegy éves Sudár Anita Pécsről érkezett és mindig is a zene körül forgott az élete. Bátyjától tanult gyerekkorában gitározni, később egy rockzenekarban basszusgitározott. Majd a blues felé vette az irányt, ahol vokálozik is. Pajzsmirigybetegsége miatt sosem tartozott a nádszálvékony nők körébe, de mostanra már megbékélt külsejével. Párjával két éve vannak együtt, elmondása szerint nagyon jól kiegészítik egymást: a temperamentumos Anitát sokszor kedvese nyugodtsága hűti le. Nehezen alakított ki párkapcsolatot és nagyon vigyáz kettejük szerelmére, párja is mindenben támogatja. Esküvőt még nem terveznek, de a baba néhány éven belül akár érkezhet is.
A Meghallgatás előtt még nem gondolta volna, hogy az általa technikás popcsúcsnak tartott Caramelnek bejön a stílusa. Felszabadítóan hatott rá, hogy Mező Misi már az elején megfordult és azt is alig észlelte, hogy Malek Andi felugrott a székéből és szinte kényszerítette Caramelt, hogy nyomja meg a gombot – sikerrel. Anita végül őt választotta, bár rettenetesen fél attól, hogy kevés lesz a tudása Mesterének csapatában.

Henderson Dávid már a Műcsarnok-beli válogatón is elkápráztatta a V Riporter Bányai Mikit: tiszta hangjával és kedves természetével sokaknak okozott meglepetést a tizenhét éves fiú. Édesapja, Paul kísérte el a Meghallgatásra, édesanyjával és öccsével együtt bíztatta a várakozás hosszú óráiban. Legszívesebben gospelt énekel, hiszen ő is és családja is hívő emberek, ezért is áll ez a műfaj olyan közel Dávid szívéhez. Apukája egyébként amerikai származású és lelkipásztorként dolgozik, huszonkét éve élnek Magyarországon. A család szerint Caramel zeneisége és személyisége lenne az, ami a legmegfelelőbb lenne Dávid számára. Kívánságuk teljesült és Dávidnak hihetetlen szerencséje volt, mivel egyedül Caramelnél volt már csak üres hely. A Mester valami csodára várt és Dávidtól megkapta: láthatóan elérzékenyült, mint a stúdióban sokan, hiszen olyan átütő ereje volt a kamaszfiú előadásának.

Henderson Dávid



Mező Misi csapatata is meg van:

Amilyen nehézkesen indult, annál sikeresebben folytatódott Mező Misi csapatának alakítása. Két újabb fergeteges hangú énekesnővel, Helmeczi Biankával és Garda Zsuzsával lett teljes az eddig Szécsi Böbe, Bűdi Szilárd, Pál Dénes, Veres Mónika, Pákai Petra, Ladányi Pati, Agárdi Szilvi, Gyöngyösi Tamás, Fehér Adrienn és Modor Miltiádész alkotta csapat.

A tizenkilenc éves Helmeczi Bianka egész eddigi élete a zene bűvöletében zajlott: zenei általánosba járt, zongorázik, gitározik, játszott már színházban, és musical tagozatos iskolában folytatta. Hangját magánénektanárnál csiszolgatja, keresztapjával is többször lépett már fel közösen. Ő ugyanis nem más, mint a budapesti Operettszínház ünnepelt színésze, Mészáros Árpád Zsolt. Bianka már fellépése előtt biztos volt abban, hogy Misinek bejön majd a stílusa, és igaza lett. Amikor a Mester megfordult, kis híján elsírta magát, ám ez a hangján nem volt érezhető.

„Ha közönség nincs, semmi sincs” – vallja Garda Zsuzsa, aki évek óta zenekarokkal járja az országot és a világot. A harminchét éves énekesnő vokalistaként és frontasszonyként is megállja a helyét, de két éve foglalkoztatja a gondolat, hogy kilépjen a zenekarosdiból és önállóan is érvényesüljön. A Voice-ban jó lehetőséget lát arra, hogy ez a kitörés összejöjjön. Zsuzsa testét jó néhány színes tetoválás díszíti, az elsőt tizenkét éves korában, édesanyjával együtt készítette. Elég korán, tizenkilenc évesen férjhez ment, házassága két év után azonban zátonyra futott. Zsuzsa sokat tanult ebből, azóta két lábbal áll a földön, még ha az álmodozó, gyermeki énjét nem is hajlandó feladni. A Meghallgatásra párja és annak édesanyja kísérte el, azonban nem nyerni jött. Tapasztalatot akar szerezni, ismertségre szert tenni – remélte, hogy Mező Misi vagy Caramel segíti majd ebben. Vágya teljesült, amikor Somló és Misi is megfordult, úgy érzi, Misivel nagyon jól tudnak majd együtt dolgozni.


Somló Tamás csapatában kiegyensúlyozott a nemek aránya:

Hat fiú és hat lány van most már Somló Tamás csapatában, ahová Pleszkán Écska, Szécsi Saci, Berkes Gabriella, Czerovszky Heni, Perutek János, Husnullina Regina, Weisz Viktor, Balázs Olivér, Pap Attila, Kriszta Réka Piroska és Zoboki Balázs mellé érkezett Dózsa Erik.

Egy informatikai szaküzletben dolgozik eladóként Dózsa Erik, végzettsége szerint pedig termelésirányítási mérnök, ám mindene a zene. A huszonnégy éves srác Kalocsáról érkezett és a lányok nagy örömére jelenleg egyedülálló. Fél éve szakított, de Erik még mindig nem heverte ki a nagy szerelmet. Szeretné szórakoztatni az embereket, mosolyt csalni mások arcára, vonzza a show-business csillogása is. Legszívesebben Malek Andreához került volna, de mivel nála már nem volt hely, Somló Tamással is tökéletesen elégedett.



... és akik a 5. adásban kiestek:

Drámai pillanatokat, kettétört álmokat hozott a Voice utolsó Meghallgatása. A Mesterek óriási kockázatot vállaltak akkor, amikor egy-egy jó énekesnél nem nyomták meg a gombot, mert valójában csak tippelhettek, hogy érkezik-e egy még náluk is jobb énekes...

Lukács Gabi egyedülálló anyuka, aki két műszakban dolgozik – a Voice-ban látta a lehetőséget, hogy kiszabaduljon a szürke hétköznapokból. A színpadra lépés előtt egyáltalán nem izgult, nem aggódott a dal miatt és várakozva, reménykedve indult neki a megmérettetésnek. Annak ellenére, hogy már rengetegszer énekelte ezt a dalt, egy kis baki mégis becsúszott. Nagyon csalódott volt, hogy egyik Mester sem fordult meg a hangjára, az egész jövőjét jelentette volna a Voice. A színpadról lejövet úgy érezte, soha többet nem fog próbálkozni, túl sokszor érte kudarc.

Aprócska fekete bőrnadrágjában nem lehetett nem észrevenni Tősér Gabriellát – nem csak a lábai, hanem a hangja is figyelemreméltó az énekesnőnek. Párja kísérte el a Meghallgatásra és Gabi magabiztosan, jókedvűen tekintett az előtte álló kihívásokra. Felszabadultan vágott bele a dalba, egyedül amiatt aggódott, hogy a Mesterek arcát nem láthatta. Nagyon szerette volna, szinte szuggerálta, hogy Mező Misi megforduljon, de sajnos egyikőjüknek sem kellett a csapatába. Az optimista Gabit ez nem tántorítja el, továbbra is szeretné folytatni az éneklést.

Hölgykoszorúban érkezett a Meghallgatásra Herceg Dávid, egymást szórakoztatták a várakozás ideje alatt. Dávid vallásos családból származik, teológiát tanul egy főiskolán. Nyolc testvére van, édesapja neveli őket, mivel anyukájuk néhány éve meghalt. A fiatal srác főleg az r’n’b és pop dalokban érzi magát otthon, ő szeretne lenni a magyar Bruno Mars. Teljesítményét nyolcvan százalékosnak érezte, ennek ellenére egyik Mester sem neki szánta a kevés kiadó helyét. Az éneklést azonban esze ágában sincs abbahagyni – előfordulhat, hogy hamarosan egy fiúcsapatban láthatjuk viszont a jóképű fiút.

Csordás Leventét extravagáns külsejű, tetovált barátai kísérték el a Meghallgatásra. Levente sokaknak ismerős lehet, hiszen a kilencvenes években sok tinilány szívét megdobogtatta a Shygys Jay Dee-jeként. Azóta eltűnt a nagyközönség elől, ám most a Voice-ban szerette volna újra megmutatni magát, visszatalálni az zenéléshez. Ehhez legszívesebben Somló Tamást vagy Malek Andreát hívta volna segítségül, de balszerencséjére egyik Mester sem fordult meg. Egyedül Caramelnél volt már csak hely, de a maximalista Mester még másra várt… Levente kiesése után még nem tudta, hogyan tovább – álma egy lemez elkészítése volt, de a történtek után már abban sem volt biztos, hogy Magyarországon próbálkozik ennek megvalósításával.




Forrás: tv2.hu

2012. november 10., szombat

A Voice 5. adása

Már csak néhány hely kiadó a Mesterek csapatainál....

Malek Andrea most 4 fővel bővítette csapatát, - így nála 11 fős a létszám:

Andrea képtelen volt ellenállni a rengeteg kiváló hangnak és négy énekest is a csapatába csábított. Így azonban az utolsó Meghallgatásra már csak egyetlen hely maradt nála…

Nádor Dávid Argentínában nőtt fel, két testvére és édesanyja a mai napig ott élnek. A huszonnyolc éves férfi ezért nagyon ritkán tud velük csak találkozni: az elmúlt néhány évben mindössze négyszer látta szeretteit. Szerencsére itthon sem szenved szeretethiányban, egy kétéves kislány boldog apukája. Bár Lilla anyukájával már nem alkotnak egy párt, mégis ő volt az, aki elkísérte. A Meghallgatás előtt kicsi izgult, ezért próbálta kiüríteni a fejét, nem gondolni semmire. Taktikája bejött, hiszen mind a négy Mester megfordult, és legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy ez már a dal elején bekövetkezik.

Még csak húsz éves Torzsa Gabi, de komoly szakmai háttér van mögötte: tizennégy évesen népdaléneklési versenyt nyert, ma már jazz tanszakra jár és négy évig hegedült. A Meghallgatás után alig tért magához – a szám amit énekelt, a párjával közös kedvencük, ezért nem volt nehéz beleélnie magát. Malek Andit nagyon tiszteli, bár nem nagyon emlékszik arra, melyik volt az a pillanat, amikor meggyőzte a Mesternőt. Egyetért viszont Caramel állításával, aki szerint ő egy „turmix” – hiszen már annyi félét énekelt és annyi féle stílusban érzi otthon magát, hogy bóknak vette a különös megjegyzést. Legnagyobb kritikusának azonban szeretett nagypapáját tartja, aki egy balesetben veszítette el a látását.

Olasz Csaba leginkább szüleinek szeretne bizonyítani a Voice-ban – és tehetségét végre a nagyközönségnek is megmutatni. A huszonöt éves énekestől ugyanis egyáltalán nem idegen a színpad világa: három éve tagja a kecskeméti színháznak, számos szerepet tudhat maga mögött, énekelt a Bánk bánban és a Nyomorultakban is. Ennek ellenére kissé izgult a Meghallgatás előtt, ám hangjával sikerült megfordítania a Mestereket.

Schweitzer Dóra báttya esküvőjén énekelt először, azóta vágyik a színpadra. Soha nem járt énektanárhoz, ám évek óta része az életének a színpad és az éneklés: sikeres karaoke műsorvezető és tavaly egy nemzetközi versenyen a hatodik helyezést érte el. Újdonság volt számára, hogy ezúttal értő fülek figyelik a hibáit, ezért hiába a rengeteg színpadi tapasztalat, nagyon izgult. Úgy érzi, hogy Malek Andreával sikerül majd megmutatnia sokszínűségét és ahogy fogalmazott: kinyitni a lelke kapuit…


Caramel 1 énekessel bővítette csapatát, - így most nála 9 fős a létszám:

Az utolsó Meghallgatás előtt Caramel csapatában van a legtöbb szabad hely, a maximalista Mester továbbra is gondosan megválogatja az embereit. De vajon talál-e legközelebb elég tehetséget, hogy meglegyen a tizenkét tanítvány?

Caramel csapatának kilencedik tagja Solt Klaudia lett, akit legjobb barátja, az Andi csapatát erősítő Bakonyi Zsolt támogatott. Zsolt Meghallgatását is végigizgulta, amikor pedig a fiú továbbjutott, Klaudia könnyekben tört ki. De a húszéves lány nem csak vele kötött barátságot az versenytársai közül: már a Műcsarnok-beli várakozáson jóban lettek Quannal, akivel most egy csapatba kerülhetett. Klaudia gitáron és zongorán is játszik, mosolyával pedig bárkit képes felvidítani a környezetében. Miután Mező Misi és Caramel is megfordult, Klaudia számára egyértelmű volt, hogy utóbbit választja, mivel a stílusa nagyon közel áll hozzá.



Mező Misi 1 énekest csábított magához - csapatának létszáma most már 10 fő:

A legösztönösebb Mester ezúttal visszafogta magát és csak egy emberrel gyarapította csapatát – az utolsó Meghallgatáson így már csak két szabad helye van…

A harminckét éves Modor Miltiádész precízen felkészülve érkezett a megmérettetésre: gondosan felépítette előadását és rengeteget gyakorolt. Nem lehetett nem észrevenni, hogy nemcsak a hangszálait, hanem a testét is folyamatosan trenírozza – Mező Misi meg is jegyezte: valóban úgy néz ki, mint egy görög félisten. Miltiádész sokáig kick-boxolt, majd oktatóként folytatta a sportot. Amerikában is szerencsét próbált, ám három év után hazajött, itthon szeretné megvalósítani az álmait. Igazán sokoldalú, hiszen ezek mellett a színészkedéssel is kacérkodott: 2002-ben végzett a Shakespeare Akadémia musical szakán és azóta számos darabban feltűnt.
Különleges neve édesapja ötlete volt, aki nagy rajongója a görög mitológiának. Úgy néz ki, ezúttal is szerencsét hozott a görög hadvezér neve, hiszen Miltiádész jött, látott és győzött: Mező Misi csapatában folytatja a Voice versenyét.

Modor Miltiádész



Somló Tamás 1 főt szerzett csapatába, - így már az ő csapata is 11 fős:

megfordulással ellentétben csapatának felállítását nem hagyja az utolsó pillanatra Somló Tamás. Már csak egy embert választhat magának a legutolsó Meghallgatáson, ám addig sem volt rest.

Még csak tizenkilenc éves Zoboki Balázs és élete eddig legnagyobb lehetőségének tartja, hogy bejutott a Voice versenyzői közé. Talán a nagyijától kapott teknősmedál is szerencsét hozott neki a Meghallgatáson, ahová népes családja kísérte el. Az éneklés mellett a másik szenvedélye a főzés: szakácsnak tanul, most épp egy nívós szállodában igyekszik ellesni a szakma fortélyait. A fiatal srác egyébként már túl van egy komoly kapcsolaton, ám az elmúlt két évet úgy érzi, még nem sikerült teljesen lezárnia. Énekhangja meggyőzte az ősz Mestert, Balázs pedig alig hitte, hogy bekerülhetett a legenda csapatába.


... és akik a 5. adásban kiestek:

Ezúttal sem csak örömkönnyek hullottak a Mesterek döntései miatt: több olyan énekes is kiesett, akik csalódottan vették tudomásul, számukra a Voice véget ért.

Mindent egy lapra tett fel Idei László, aki bevallása szerint utoljára próbálkozott meg az énekléssel érvényesülni. A harmincnyolc éves kamionsofőr eddig a munkájának és a zenélésnek élt, ezért is nincs családja. A Meghallgatásra szülei kísérték el és elsősorban mentális próbált meg felkészülni élete legfontosabb másfél percére. Már azt is hatalmas dolognak tartja, hogy a Mesterek háta mögé bejuthatott, a kiesésre nem szívesen gondolt. Legszívesebben Mező Misi csapatába került volna, ám ez nem sikerült, ugyanis senki sem fordult meg.

Bogáth Emese középiskolás kora óta foglalkozik komolyabban énekléssel, évek óta énekel egy zenekarban, ezért is örült annak, hogy élő zene kíséri majd a Meghallgatáson. Különösen tetszett neki, hogy azok is lehetőséget kaphatnak a Voice-ban, akikhez első ránézésre nem fűzne túl sok reményt az ember. Bár jól leplezte, legbelül nagyon izgult a színpadra lépés előtt. Úgy érezte, a tőle telhető legtöbbet nyújtotta, ennek ellenére nem kellett egyik Mesternek sem. Misivel ellentétben nem érezte, hogy túlvállalta volna a dalt, azt viszont belátta, hogy néhol bizonytalan volt. A tapasztalt énekesnő azonban nem volt elkeseredve kiesése után: folytatja az éneklést, zenekarával továbbra is jár fellépésekre és amennyi időt csak tud, kislányával tölt.

Tündéri kislánya és férje kísérte el a Meghallgatásra Molnár Traján Krisztinát, aki régi álmát jött valóra váltani. A kisgyermekes anyuka mindig is énekesnő szeretett volna lenni, most látta elérkezettnek a pillanatot, hogy ténylegesen is elinduljon az álmai után. Színpadi gyakorlat híján kifejezetten örül annak, hogy a Mesterek nem látják majd, ugyanis rettenetesen izgulós típusnak tartja magát, sokszor teljesen kezelhetetlennek érzi ezt. Legszívesebben Somló csapatába került volna, de csalódnia kellett: egyik Mester sem fordult meg.

Csuvár Dorina Nagyváradról érkezett a Meghallgatásra, ahová barátai kísérték el. Természetesen a pasija sem maradt otthon, tizenöt éves kora óta alkotnak egy párt. Közös szenvedélyük a motorozás és a rock – rájuk nézve mindezt le sem tagadhatnák. Hétköznapjaiban is a zene veszi körül, ugyanis egy hangszerüzletben dolgozik. Extravagáns külseje, fekete lobonca, dögös bőrnadrágja valódi vampra utal, ám ezt a Mesterek nem láthatták. Csak Dorina erőteljes hangját hallhatták, ám ez nem volt számukra elég: végül egyikük sem választotta a vadóc lányt.

Nem volt szerencséje Győrffy Katának, Lábas Vikinek, Mráz Anitának és Kiss Boglárkának sem - ők majd talán jövőre újból megpróbálják meggyőzni a Mestereket.


Forrás: tv2.hu

2012. november 3., szombat

A Voice 4. adása

Caramel a különleges hangokat gyűjti, Somló Tamásnál már csak két hely kiadó....

Malek Andrea most is csak 1 fővel bővítette csapatát, - így nála 7 fős a létszám:

Kőhegyi Dávid még csak huszonnégy éves, de jó néhány nehézséggel meg kellett már küzdenie élete során. Mindig a zene segítette neki a nehéz pillanatokban: óriási Red Hot Chilli Peppers rajongó, de hegedült és hangképzésre is járt. Nyáron akár siófóki sétányon is találkozhattunk vele, sokszor csak az odaútra volt pénze, a többit utcazenélésből kereste meg. A jövőjét csakis zenéléssel tudja elképzelni és úgy érzi, a Voice-ban végre fordulatot vehet az élete. Hangjára egyedül Malek Andi fordult meg, aki viszont egyáltalán nem értette, hogy a tehetséges fiút hallva a többiek miért maradtak háttal. Dávid a fellépése után annyira megkönnyebbült, hogy sírva borult édesanyja nyakába.


Caramel 2 tapasztalt zenész-énekessel bővítette csapatát, - így most nála 8 fős a létszám:

Saját dalát énekelte el Burai Krisztián, aki nem csak énekesként, hanem zeneszerző-dalszövegíróként is elismert a szakmában. Dolgozott már együtt Király Viktorral és Kállay-Saunders Andrással is, ezúttal szeretne kilépni a billentyűk mögül és megmutatni magát teljes valójában. A huszonnyolc éves énekes régebben Michael Jackson imitátorként is ért el sikereket, hangja és mozgása sokakat emlékeztet a pop királyára. A Meghallgatásra barátai kísérték el, családja külföldön él: édesanyja itthon nem tudott megélni, testvére pedig Irakban szolgál katonaként – miattuk szeretné leginkább, ha sikerülne a Voice-ban minél messzebbre jutnia, hiszen ez nem csak az ő, de a szerettei életét is megváltoztatná.

Harót Balázs neve sem cseng ismeretlenül zenész berkekben – a harmincegy éves vokalistát testvére és barátai kísérték el a megmérettetésre. Nagy szakmai rutinja ellenére rettenetesen izgult, ami még a Mestereket is elbizonytalanította kicsit – Balázs pedig, ahogy megfordulás nélkül teltek el a másodpercek, egyre idegesebb lett. Az elképesztő hangú és technikájú énekesnek nagyon fontos a visszajelzés, ezért is mérettette meg magát a Voice-ban. Szerencsére Caramel lenyomta a mágikus gombot, és a többi Mesternek sem Bazsi hangjával volt gondja – ők is azt gondolták, hogy a legjobb helye Caramel csapatában lenne. A közös munka nem okozhat majd nekik nehézséget, Mester és tanítványa ugyanis már számos közös koncerten túl vannak, ám az eddig háttérben vokálozó Balázs szándékosan nem árulta el Caramelnek a jelentkezését...


Mező Misi 2 énekest csábított magához, mint az előző adásban - csapatának létszáma most már 9 fő:

Emerton-díjas énekesnő érkezett Mező Misi csapatába! A harmincnyolc éves Fehér Adrienn zenész család sarja, pici korától körbeveszi a muzsika. Testvérei is a zenei pályán kötöttek ki: Gábor a Cotton Club Singers tagjaként, míg Balázs a Carbonfools frontembereként ért el komoly sikereket. Adrienn sem panaszkodhat: már gyermekként oszlopos tagja volt a Magyar Rádió Gyermekkórusának, a Konzervatórium szolfézs szakán érettségizett, majd a kilencvenes években vált foglalkoztatott énekesnő-színésznővé. A legendás Cserháti Zsuzsa lányaként szerette, őt tartotta utódjának.
Tavaly komoly magánéleti válsággal kellett megküzdenie: férjéről kiderült, hogy kettős életet él. A válást lassacskán sikerült feldolgoznia és a Meghallgatáson felszabadultan viccelődött barátaival. A Voice-ba azért jelentkezett, mert úgy érezte, ideje, hogy a karriere is fordulatot vegyen és a színház és a nemzetközi sikerek mellett szeretné magát megmutatni a tévénézőknek is.

A huszonhét éves Gyöngyösi Tamás laza stílusával mindenkit levett a lábáról – a srác nem csak kinézete, hanem hangja alapján is bármelyik brit indie-rock bandában megállná a helyét. Amikor éppen nem énekel, akkor egy lelkészképző főiskolán(!) tanul szociális munkásnak, édesanyja és barátnője is nagyon büszkék rá. Barátnője és egy jóbarátja kísérte el a Meghallgatásra, ahol a Doors klasszikusával lesöpörte a színpadot. Egyedül Malek Andi nem fordult meg, ám a férfi Mestereknek nagyon szimpatikus volt Tomi lázadó, egyedi stílusa. A srác hosszas gondolkodás után döntött Mező Misi mellett, akivel szerinte legjobban tudna együtt dolgozni.

Gyöngyösi Tamás



Somló Tamás 3 főt szerzett csapatába, - így már az ő 10 fős:

Összetéveszthetetlen öblös hangja a várakozás perceiben is nyugtatóan hat még a legidegesebb természetűekre is – bár saját bevallása szerint ez csak a látszat. Nem csoda, hogy a harminchárom éves Balázs Olivér hangoskönyvekhez is kölcsönzi különleges orgánumát. Emellett koncertek hangosításával is foglalkozik, ráadásul egy rock rádió munkatársa. A zenét is komolyan veszi, magántanárnál fejleszti magát, gitározik és basszusgitározik is. A mackós srác klasszikus rocker, az elejétől fogva Somló Tamást szerette volna Mesterének, és elképesztően boldog volt, amikor a legenda megfordult.

Nagyváradról érkezett Kriszta Réka Piroska, aki kettős életet él: nappal titkárnőként dolgozik, esténként pedig a nagyváradi színházban lép fel. A huszonhét éves szépség ének-zene szakon szerzett diplomát és indult már szépségversenyen is. Valódi álma, hogy a hangjával érjen el valódi sikereket, ezért is örült annak, hogy ezúttal csak a hangja alapján ítélik meg. Magabiztos előadásával mind a négy Mestert meggyőzte, a három férfi pedig egyenesen szerelmet vallott neki! Réka végül a megérzéseire hallgatott és Somlót választotta.

Biztonsági őrként dolgozik Pap Attila, de nagy álma, hogy szenvedélyéből, az éneklésből tudjon megélni. A huszonöt éves fiú évek óta képzi a hangját és elszántan küzd a céljaiért. A Meghallgatás előtt még azt mondta, legszívesebben Malek Andreához kerülne, de természetesen bármelyik Mesternek nagyon örült volna, hiszen mindannyiukat nagyon tiszteli. Remélte, hogy nem kell végig úgy énekelnie, hogy háttal ülnek neki, hiszen nagyon izgult. Ám amitől rettegett, bekövetkezett: Somló Tamás csak az utolsó másodpercben fordult meg, ezzel végig szívroham-közeli állapotban tartva Attilát.



... és akik a 4. adásban kiestek:

Ismerős vonások, tűzvörös haj: Fenyő Fruzsina barátnőivel érkezett a Voice Meghallgatására. Fenyő Iván színművész húga évek óta jazzénekesnőként is fellép, egy tündéri kétéves kisgyermek boldog anyukája. Most érezte elérkezettnek a pillanatot, hogy kipróbálja magát egy énekversenyben. Elmondása szerint a színpadra lépés előtt sikerült olyan állapotba kerülnie, ráhangolódnia a dalra, hogy át tudja adni érzéseit és az előadása közben is így érezte. Ennek ellenére nem sikerült továbbjutnia: egyik Mester sem fordult meg. Fruzsina az őt ért kritikákat igyekszik pozitívan használni, és bár megkönnyezte a döntést, egyáltalán nem volt elkeseredve, továbbra is folytatja a zenélést.

Már gyerekkorában is körbevette a zene Kovács Ferenc „Frankie”-t: édesapja is zenész volt, gyakran aludt a backstage-ben. A huszonhat éves srác gitározik és dalokat is ír, eddig főleg ska vonalon mozgott és a Voice-ban látta a lehetőséget a kitörésre. A fellépése előtt úgy érezte, nem sikerült összeszednie magát maximálisan: be kellett volna robbannia a színpadra, ám ez szerinte nem jött össze. Nem érezte annyira rossznak a produkcióját, a Mesterek is főnként pozitív kritikákat fogalmaztak meg vele kapcsolatban. Frankie nem keseredett el, alig várja, hogy bandájával stúdióba vonulhasson.

Hoffer Györgynek egy munkaközvetítő cég tulajdonosaként éli mindennapjait, szabadidejében pedig két szenvedélyének hódol. Az egyik a vízi sportok, jet-skin az országos bajnoki címet is elérte. Másik szenvedélye a zene és az éneklés – a Voice-ban látta a lehetőséget, hogy komolyabban is foglalkozzon ezzel, ám balszerencséjére egyik Mester sem fordult meg.

Pálos Zsuzsinak sem sikerült a továbbjutás, pedig a nőtől nem idegen a színpad. Zsuzsi évekig volt a PaDöDö vokalistája, jelenleg boltvezetőként dolgozik. Nagy reményekkel érkezett a Meghallgatásra, ugyanis szeretett volna visszatérni az énekléshez. Bevallotta, a színpad varázsa nélkül nem tud élni. Sajnos lelkesedése nem volt elég, hangjával nem sikerült meggyőznie a Mestereket.


Forrás: tv2.hu